|
Allah Küldöttének (s.a.w.) másik jellemzője beszédének különleges tömörsége.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy nem csak az ő korában élt hívők, hanem minden eljövendő
korszak vezetője volt. Azért küldetett, hogy az Utolsó Napig megszülető összes emberhez
szóljon, legyenek azok akármilyen értelmi szinten, a VII. századi, tudatlan sivatagi
araboktól a legmagasabb szellemi és tudományos eredményeket elérő tudósokig. A mai
napig senki nem volt képes megcáfolni azt, amit mondott. Eszerint, ha megvizsgáljuk
a hadíszokat (Mohammed Próféta (s.a.w.) mondásait) és a Koránt, rájövünk, hogy stílusban
és tartalomban kiegészítik egymást. Továbbá nincs ellentmondás közöttük és a megalapozott
tudományos ismeretek között. A Kinyilatkoztatás óta emberek milliói találtak a Koránban
megoldást problémáikra, gyógyírt betegségükre, példaképet életükhöz, minden korban
és minden helyzetben.
Allah Küldöttének (s.a.w.) lenyűgöző és magával ragadó mondásai és beszédei,
amelyek társai lelkét táplálták és szívét felélesztették, ugyanilyen hatással voltak
számos tudósra és gondolkodóra, Korán-magyarázóra, hadísztudósra, jogtudósokra,
szellemi vezetőkre, a tudományok és a gondolkodás vezetőire. Ezek az emberek, akiknek
túlnyomó többsége nem arab volt, a Koránt és a Szunnát használták tanulmányaik és
erőfeszítéseik elsődleges forrásául.
Szavai még ma is elegendőek ahhoz, hogy emberek életét változtassák meg, és az
Iszlámhoz vonzzák őket. Ő elismerte, hogy ez Allah áldásainak egyike, és hogy ezt
hangsúlyozza, néha azt mondta: „Én Mohammed vagyok, egy írástudatlan próféta. Utánam
már nem jön több próféta. Megkülönböztet engem a többi prófétától a beszéd tömörsége
és egyetemes jelentése.”[i] És azt is
mondta: „Ó emberek! Megtiszteltek engem a beszéd tömörségével és azzal, hogy minden
ügyben végső döntést hozzak.”[ii]
Azt mondják, a csalogány dalolja el a növények és a virágok háláját a mindenről
Gondoskodónak. Hasonlóképpen, Allah Küldötte azért jött, hogy a Mindenható Allah
dicséretét zengje az emberiség kertjében, és Allah parancsait hirdesse lenyűgöző
hangján. Szavai örökké friss virágokat nyitnak minden ember szívében, megsemmisítve
mindenki más szavait, azok felszínes szépsége ellenére. A hívők szívét szavainak
végtelen komolysága, lelkesítette beszédeinek magával ragadó légköre és személyiségének
varázsa. Allah Küldötte (s.a.w.) szavaival és tetteivel fellebbentette a fátylat
a természet arcáról, és isteni feljegyzésekkel gazdagította a világmindenség könyvét”.
Számtalan híres szónok és költő kívánta őt hallgatni és szavaiból részesedni.
Irodalmárok ezrei szentelték életüket mondásainak tanulmányozására és számos kötetet
állítottak össze róluk vagy belőlük. Sok gondolkodó, illetve tudós oltotta szomját
az élet vizével, ami ezekből a szavakból fakadt. Egy kissé átdolgozott verssel szeretnénk
kifejezni szavainak szépségét és mindent átfogó voltát:
Ezen a világon szinte semmi
Nem jött fátyol nélkül, tisztán,
De a Küldött szavai,
Beszennyezetlenül őrzik tisztaságukat,
És még mindig arra várnak, hogy teljesen megértsük őket.
Allah Küldötte (s.a.w.) írástudatlan volt, nem befolyásolta őt a kor írott kultúrája.
Tudata oly tiszta, szellemisége oly átfogó, jelleme oly kifogástalan volt, hogy
csak ő kaphatta meg az isteni Kinyilatkoztatást. Elméjét és szívét kizárólag a Kinyilatkoztatás
táplálta. Minden szava, tette, a Kinyilatkoztatás megnyilvánulása volt, prófétaságának
jele. Értelme oly tiszta volt, mint a tiszta, édes víz egy ragyogó kristálypohárban,
és az isteni Kinyilatkoztatás ebbe az intellektusba érkezett, és cseppről cseppre
emelkedett ki onnan, eredeti tisztaságú szavainak formájában.
Az isteni Kinyilatkoztatás elsődleges kifejeződése a Korán. Ez az Iszlám törvényeinek
elsődleges forrása is. Bár utat mutat az emberi élet minden vonatkozásában, az Allah
Küldöttének (s.a.w.) feltett kérdések és problémák száma azt jelentette, hogy a
Kinyilatkoztatásnak egy másik formájára is szükség volt. Ez közvetett Kinyilatkoztatás
vagy ihlet formájában érkezett, és egyértelművé tette a Koránban talált válaszokat,
és lefektette az Iszlám életmódjának gyakorlati mintáját. Ez, Mohammed Próféta (s.a.w.)
mondásaival és a mindennapi életben mutatott magatartásával együtt alkotja az Iszlám
törvény második forrását: a Szunnát. Ezt a témát e könyv 10. fejezetében fogjuk
tárgyalni.
Minden prófétát támogattak a korukhoz és környezetükhöz illő csodák. Például
Mózes (a.s.) csodáinak varázslat formájában kellett megjelenniük, mert akkoriban
a varázslás széles körben elterjedt volt. Jézus (a.s.) csodái a gyógyítással voltak
kapcsolatosak, mert abban a korban az orvoslásra volt nagyon keresett dolog. Hasonlóképpen,
amikor Mohammed Próféta (s.a.w.) elküldetett az emberekhez, négy dolog volt népszerű
Arábiában: az ékesszóló, választékos írás és beszéd, a költészet és szónoklás, a
jövendölés és megérzés, és a tudás a múlt eseményeiről és a világmindenségről. A
Korán kihívással szolgált e négy terület minden ismert szakértőjének, és meghátrálásra
kényszerítette őket. Mohamed Próféta (s.a.w.) felülmúlta őket csodálatos ékesszólásával,
a világegyetemről szerzett tudásával és jóslataival.
Mivel próféciája egyetemes és az Utolsó Napig fog fennmaradni, ékesszólását és
nyelvi stílusát soha senki nem lesz képes túlszárnyalni. Szavai a Koránnal együtt
felülmúlnak minden irodalmi alkotást. Kiválóságuk örökérvényű és egyre elevenebbé
válnak, ahogy az idők során mélyebb jelentésüket is felismerik. Szavai és a Korán
olyan páratlan természetűek és átfogó jelentésűek, hogy az isteni tudásra szomjazók
milliói szereztek általuk tudást az Isteni Lényegről, Tulajdonságokról és Nevekről.
A Láthatatlan világok rejtett igazságairól, például az angyalokról, dzsinnekről,
a Túlvilágról, a Pokolról vagy a Paradicsomról általuk hullott le a fátyol.
Ez a két forrás, számtalan jogtudós, Korán-magyarázó, hadísztudós, történész,
tudós, valamint szociológus és pszichológus számára lett a tudás tiszta és kimeríthetetlen
forrása. A Korán és a Szunna emberek millióinak életébe hozott fényt, és mutatott
utat abban, hogy hogyan kell imádkozni, böjtölni, adakozni, elvégezni a zarándoklatot
– sőt, enni, inni, beszélni. Röviden, megmutatják, hogyan kell cselekedni életük
minden egyes helyzetében és pillanatában.
Erre néhány példa:
Imám Tirmidhi jegyezte fel Ibn Abbasztól, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta
neki:
„Ó, fiú! Mondanék neked néhány tanítást. Ragaszkodj Allah parancsolataihoz, és
akkor Ő őrködni fog feletted. Őrizd Allah jogait, s akkor Ő mindig veled lesz. Ha
kérsz, csak Tőle kérj, ha segítség kell, csak az Ő segítségét keresd. Ne feledd,
hogy ha a világ minden népe javadra akarna tenni, ők sem adhatnának mást, csak amit
Allah neked elrendelt, s ha a világ minden népe ártani akarna neked, nem eshet más
ártalmad, csak amit Allah elrendelt. A toll felemeltetett, és a tinta megszáradt
az Elrendelés könyvében.”.
Ez a hadísz arra bíztat, hogy a Mindenható Allahnak rendeljük alá magunkat, higgyünk
az Ő egyedülvalóságában és a Sors igazságában. Nem szabad ebből azt a következtetést
levonnunk, hogy tagadná az ember szabad akaratát. Inkább hangsúlyozza, mennyire
fontosak az ember cselekedetei, imái és erőfeszítése a kívánt cél érdekében. Ezt
egyensúlyozza ki azzal a figyelmeztetéssel, hogy mivel végső soron minden Allah
kezében van, az embernek az Ő parancsaival összhangban kell erőfeszítéseket tennie,
és tudnia, hogy az eredmény végső soron Allahtól függ.
Imám Tirmidhi jegyezte fel Ibn Omártól: „Allah Küldötte azt
mondta: „Olyan legyél ebben a világban, mint az idegen, vagy utazó. Úgy tekints
magadra, mintha már halott lennél.”[iii]
Ez a tömör hadísz arra ösztönöz, hogy szerény, fegyelmezett életet folytassunk,
amelynek alapja az istenfélelem. Emlékeztet minket végső célunkra, azzal, hangsúlyozza
az evilág múlandóságát, és egyensúlyt alakít ki az evilági és a túlvilági élet között.
Utazók vagyunk
ezen a világon. Mewlana Dzselaleddin Rumi, egy tizenharmadik századi szúfi költő
szavaival, az ember olyan, mint a folyómederből kitépett nádból készült nádsíp.
Keservesen sír a valódi hazájától és valódi Birtokosától való elszakítás miatti
fájdalmában. A Lelkek Világából származunk, és aztán az anyaméh, gyermekkor, fiatalkor,
öregkor, sír, a Feltámadás állomásain utazunk át, s végül, utunk vagy a Paradicsomban,
vagy a Pokolban ér véget. Ha kellemes utazást kívánunk és a Paradicsomba való biztonságos
megérkezést, tudatában kell lennünk a világi élet múlandóságának, és az örök életre
kell felkészülnünk. Bár meg szabad ízlelnünk az élet örömeit egy bizonyos mértékig,
feltéve, hogy azok nem kifejezetten tilosak, azért nem szabad túlságosan elmerülnünk
bennük, és nem szabad elfelednünk valódi célunkat.
Hiteles hadíszgyűjteményekben, mint például a Szahih Bukhari,
Szahih Muszlim és Szunan Abu Dawud, olvashatjuk Abdullah ibn Maszudtól, hogy Allah
Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Mindig mondj igazat, mert ez istenfélelemhez vezet,
és a istenfélelem pedig a Paradicsomba. Azokat, akik mindig igazat mondanak, és
követik az igazságot, Allah igaz emberként jegyzi fel. Ne hazudj, mert a hazugság
bűnbe vezet, a bűn pedig a Pokol Tüzébe. Azokat, akik mindig hazudnak, és követik
a hazugságot, Allah hazugként jegyzi fel.”[iv]
Az igazmondás
a prófétaság nélkülözhetetlen tulajdonsága. Az igazmondás nyitja meg mindkét világban
a boldogság kapuját. Senki sem ízlelheti meg az igazi sikert, amíg a hazugság sötétjében
él. A hazugság a hitetlenség egyik oszlopa, és a képmutatás egyik legnyilvánvalóbb
jele. A ma oly széles körben elterjedt hazugság lerombolja a biztonságot, az erkölcsöt,
és megfertőzi az egész közösséget (különösen a politikai köröket), mint egy ragályos
betegség. Minden rendszer, amely hazugságon alapul, természeténél fogva pusztulásra
van ítélve.
A hadith kijelenti,
hogy az igazmondás istenfélelemhez, míg a hazugság a bűnhöz vezet. A birr, az arab
szó, amelyet istenfélelemnek fordítottunk, a jóság legmagasabb fokát jelenti, amely
magába foglal minden erényt, a józan gondolkodástól és az igazmondástól az őszinte
szándékig, a becsületességig, a tisztességtudásig és az illedelmes viselkedésig.
Ellentéte, a fudzsur (bűn), kifejez minden tévelygést és rosszat, beleértve az erkölcstelenséget,
és az illetlenséget és elhajlást.
Imám Bukhari és Muszlim jegyezték fel Ibn Maszudtól, hogy
Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Az ember azzal van, akit szeret.”[v]
Ez a hadísz remény és vigasztalás mindazoknak, akik képtelenek tökéletesen betartani
a Mindenható Allah parancsait. Azok, akik szeretik a prófétákat és az igazakat,
az ő társaságukban lesznek a Túlvilágon. Ezért, aki erre vágyik, annak őszintén
és a tőle telhető legmélyebben szeretnie és követnie kell őket. Azok, akik Allah
ellenségeit szeretik, velük lesznek a Pokolban.
Nu’ajman,
Mohammed Próféta (s.a.w.) egy társa, nem tudott lemondani az alkoholról. Ezért számos
alkalommal megbüntették. Amikor egyszer, egy másik társ ezt szemére vetette neki,
Allah Küldötte (s.a.w.) figyelmeztette őt: „Ne segítsd a Sátánt a testvéred ellen!
Allahra esküszöm, hogy ő szereti Allahot és az Ő Küldöttét.”[vi]
Így azokat, akik mindent megtesznek, hogy megváltozzanak, és nem hagynak fel a kötelező
cselekedetekkel, és megpróbálnak tartózkodni a nagyobb bűnöktől, bátorítani kell,
és nem szidni. Ez az Allah, és az Ő Küldötte iránti szeretet előfeltétele.
Ahmad Ibn Hanbal jegyezte fel Muad ibn Dzsabaltól, hogy Allah
Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Féld Allahot, bárhol is vagy. A bűnös cselekedetet
kövesd azonnal jótettel, hogy az utóbbi eltörölje az előbbit, és viselkedj jó modorral
az emberekkel.”[vii] Ez a tömör hadísz
lefekteti a boldog élet alapelveit, és leírja az örök boldogsághoz vezető utat is.
Az istenfélelem minden jó és a megfelelő viselkedés alapja, és a Paradicsomba vezet.
Ezáltal, az emberek jó tettekkel eltörölhetik bűneiket, és a jó modor a tökéletesség
rangjára emeli őket.
Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Úgy kormányoznak titeket,
amilyenek vagytok (hitetek és életmódotok szerint).”[viii]
Ez a mondás a közigazgatás és a politikai kormányzás alapelvét fekteti le. Egy ország
politikai szerkezetét az emberek gondolkodásmódja formálja, vagy közvetlenül a demokrácián
keresztül, vagy közvetetten más utakon keresztül. Mind a természettudományoknak,
mind a társadalomtudományoknak saját törvényeik vannak. A természettudományok törvényeit
voltaképpen Allahnak a világmindenség teremtésére és működésére vonatkozó törvényei.
A társadalomtudományok törvénye szerint, ha egy nép elmerül a bűnben és a gonoszságban,
akkor elkerülhetetlenül gonosz emberek fogják irányítani őket. Ezzel szemben, ha
az erényes életet részesítik előnyben, akkor az általuk alakított kormány is jó
lesz.
A hadísz hangsúlyozza, hogy a törvények nem saját jogon tartják rendben a társadalom
életét, hanem hatásuk attól függ, akik alkalmazzák őket Ezért rendkívül fontos a
kormányhivatalnokok jelleme. Ha az emberek igazságosak, akkor törvényeik és kormányhivatalnokaik
is azok lesznek. Ha viszont nem azok, senki sem várhat el igazságos kormányzást.
A kormányzói elit olyan, mint egy folyadék sűrűje, amely a folyadék tetejére emelkedik:
a tejnek is megvan a maga, rá jellemző sűrűje, a citromnak és a timsónak is. Amikor
Hadzsadzst, a zsarnok hadvezért, emlékeztették Omár igazságosságára, azt felelte:
„Ha olyanok lennétek, mint Omár népe, én is olyan lennék, mint Omár.”
A hadísz arra is figyelmeztet minket, hogy gyakoroljunk önfegyelmet, és vegyük
észre saját hibáinkat. Lehetetlen a társadalmi egyensúlyt megteremteni, ha az emberek
folyton egymást hibáztatják. Ahogy a Kegyes Korán is hangsúlyozza: „Allah nem
változtat meg semmit egy népben, ameddig ők nem változtatják meg azt, ami bennük
van” (Korán, 13:11). Mi magunk vagyunk azok, akik saját történelmünket alakítjuk.
Bukhari, Muszlim és Abu Dawud jegyezték fel Omártól (r.a.), hogy Allah Küldötte
(s.a.w.) azt mondta: „Bizony, a cselekedeteket a szándék határozza meg, és minden
ember azt kapja, amit a szándékával kiérdemel. Aki Allahot és az Ő Küldöttét tartja
szem előtt cselekedeteiben, az valóban Allahért és az Ő Küldöttéért cselekszik,
és aki világi javakra vágyva cselekszik, az világi javakat fog kapni, és aki egy
nő kedvéért cselekszik, az feleségül veszi őt, ha ez volt a cél, amit szem előtt
tartott.”[ix] A hadísz Mohammed Próféta
(s.a.w.) egy társára vonatkozik, akiről azt mondták, hogy csak azért menekült Medinába,
hogy feleségül vegye Umm Qajszt. A vallástudósok szerint ez a hadísz az Iszlám egyik
alapköve és a hívők cselekedeteinek értékelésében a legelső alapszabály.
A szándék cselekedeteink lényege. Például ha vallási kötelezettségeinket határozott
szándék nélkül teljesítjük, az elfogadhatatlan Allah szemében. Ha nem Allah megelégedését
keressük, akkor amit teszünk, azt Allah nem is jutalmazza.
A Hidzsra, (az Allah útján való elvándorlás, eredetileg a Mekkából Medinába való
menekülés), bizonyos szempontból a dzsihadnak, a Mindenható Allah megelégedését
keresve tett erőfeszítésnek a testvére.
Bár Mekka meghódítása után már nem lehet a hagyományos értelemben vett hidzsrát,
de az folytatódni fog máshol a dzsihaddal együtt az Utolsó Napig. A hívők elköltözhetnek
otthonukból, ha nincs lehetőségük vallásuk gyakorlására, vagy hogy folytassák az
Iszlám hirdetését, amint Allah Küldötte és Társai is tették, amikor már nem tudták
azt hirdetni Mekkában. Az ilyen vándorlás, amikor azt csakis Allah megelégedését
keresve teszik, hidzsrának minősül. Néha a szándék tett nélkül is megjutalmazható.
Például, ha őszintén valami jót akarunk tenni, de rajtunk kívül álló okok miatt
nem vagyunk rá képesek, jutalmat kaphatunk azért is, amit szándékunkban állt megtenni.
A szándék megsokszorozza a tett jutalmát és minden tettet az istenszolgálat rangjára
képes emelni. Ebben a múlandó evilági életben soha nem érhetjük el a tökéletes boldogságot.
De ha úgy szándékozunk Allahot szolgálni, mintha örökké élnénk, úgy kiérdemelhetjük
a Paradicsomban az örök létet. A hitetlenek, akiknek szíve teljesen zárva van a
hit előtt, ugyanezen elv szerint, kiérdemlik a Pokol Tüzének örök büntetését. Az
a hívő, aki az esti ima után azzal a szándékkal fekszik le, hogy hajnal előtt felkeljen
tahadzsud imára, azt úgy jegyzik fel, hogy egész éjszaka istenszolgálatot végzett
volna. Ezért Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Egy hívő szándéka nagyobb jutalmat
érdemel, mint a tette.”[x]
Imám Bukhari feljegyezte, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt
mondta: „Az a muszlim, akinek nyelvétől és kezétől a többi muszlim biztonságban
van. Az a muhadzsir, aki attól menekül, amit Allah megtiltott.”[xi]
Ez a rövid hadísz sok igazságot fejez ki. Először is leírja az ideális muszlimot:
„az a muszlim”. Így, Mohammed Próféta (s.a.w.) a tökéletes muszlim tulajdonságaira
hívja fel a figyelmet, és nem azokra, akik csak névleg azok. Az arab szó: Muszlim,
a szilm tőből származik (jelentése: béke, biztonság és üdvözülés). Tehát, a muszlim
az a hívő, aki a béke megtestesülése, aki nem okoz bajt senkinek, akitől mindenki
a legnagyobb biztonságban van, és aki a béke és biztonság legmegbízhatóbb képviselője.
Igyekszik másokra is békét, biztonságot és üdvözülést hozni és annak szenteli magát,
hogy belső békéjét és boldogságát kiterjessze az őt körülvevő világra is.
Allah Küldötte (s.a.w.) a nyelvet a kéz előtt említi, mert
a rágalmazás, a pletyka és a sértés gyakran károsabb lehet, mint a fizikai erőszak.
Ha az ember képes megtartóztatni magát a szóbeli támadástól, sokkal könnyebben megtartóztatja
magát a fizikai támadástól is. Másrészt a fizikai támadás ellen sokkal könnyebb
védekezni, mint a pletyka, vagy a rágalmazás ellen. Tehát, egy igaz muszlim mindig
visszatartja a nyelvét és a kezét, hogy mások biztonságban legyenek tőle.
Ugyanebben a hadíszban, az elvándorlás többet jelent, mint
amikor az ember elhagyja családját, házát, vagyonát és szülőföldjét Allah megelégedését
keresve. Ahhoz, hogy ez utóbbira képesek legyünk, először létezésünk anyagi dimenziójából
a lelki dimenzióba kell vándorolnunk, az evilági hamis örömöktől a lemondás és önzetlenség
felé, és az önző céloktól a Mindenható Allah ügyéért tett erőfeszítések felé. Ezért
az isteni tiltásoknak való engedelmesség azoknak a jó muszlimoknak a jellemzője,
akik életüket másokért áldozzák, a Mindenható Allah megelégedését keresve.
Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Az az igazi hívő, aki
felhagy azzal, ami nincs hasznára.”[xii]
Az ilyen emberek gyakorolják az ihszant, ami annyit tesz: úgy szolgálni Allahot,
mintha látnánk Őt, tudván, hogy még ha mi nem is láthatjuk Őt, Ő állandóan lát minket.
Azok, akik elérnek erre a szintre, azt mondják: „Kerestem Őt a külső világban, de
most megértettem, hogy Ő a Lélek a lelkemben.”; vagy: „Híreket vártam a világon
túlról. De felemeltetett a fátyol a lelkemről, és saját magamat láttam:”
Ennek a szintnek az eléréséhez a hívőnek el kell hagynia mindent, ami hiábavaló
és haszontalan. Tudnia kell, hogy Allah figyeli őt, és hogy Allah Küldötte (s.a.w.)
és a megkülönböztetésre képes hívők ismerik tetteinek igazi értékét. A Mindenható
Allah azt mondja:
„Mondd: „Cselekedjetek! Allah látni fogja a cselekedeteiteket, és a Küldött
is, és a hívők. Azután visszavitettek a rejtett és a látható dolgok Tudója elé.
És Ő majd közölni fogja veletek, hogy mit cselekedtetek.” (Korán, 9:105)
Az igazi muszlim kerüli a nemtörődömséget és közönyt, megfelelően törődik a munkájával
és mindent megtesz, hogy a legjobbat nyújtsa, bármit is csinál, komoly és megbízható
minden tettében és ügyében. A komolytalanság és a könnyelműség károsan befolyásolja
az ember megbízhatóságát, és csökkenti az méltóságát.
Amint Imám Bukhari és Imám Muszlim is feljegyezték, Allah
Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Az az igazi türelem, ami a szerencsétlenség pillanatában
mutatkozik meg.”[xiii] Küldetésének
kezdetén Allah Küldötte (s.a.w.) megtiltotta az embereknek, hogy látogassák a sírokat,
mivel akkor még nem hagytak fel néhány, az Iszlámhoz nem illő szokással. Miután
az ilyen szokások eltűntek, már arra bátorította társait, hogy látogassák a sírokat,
ahogy ő maga is tette, mivel ez javít az ember viselkedésén, és a Túlvilágra emlékezteti.
Egyszer, mikor Medina temetőkertjét látogatta meg, Allah Küldötte (s.a.w.) látott
egy asszonyt, aki hangosan zokogott férje sírjánál, és a Sorsról panaszkodott. Próbálta
őt megvigasztalni, de az asszony, aki nem ismerte fel Allah Küldöttét (s.a.w.),
dühösen azt mondta neki: „Hagyj engem békén, mert nem tudod, hogy milyen csapás
ért engem!”. Amikor később megtudta, hogy ki volt a férfi, az asszony utána sietett,
és mikor a házában rátalált, bocsánatot kért tőle, és azt mondta, hogy most már
türelmet fog mutatni. Allah Küldötte akkor azt mondta neki: „Az az igazi türelem,
amit a szerencsétlenség első pillanatában mutat az ember.”
A türelem a siker és győzelem kulcsa. Azt a képességet jelenti, hogy elviseljük
a fájdalmat, a csapásokat, a szerencsétlenséget és minden kellemetlenséget, anélkül,
hogy panaszkodnánk, elveszítenénk az önuralmunkat, vagy megrendülne az Allahba és
a Sorsba vetett hitünk és bizalmunk. Néha, az ember türelemre tehet szert nehéz
körülmények között is, azáltal, hogy megváltoztatja a testhelyzetét, helyét vagy
azt, amivel éppen foglalatoskodik. A rituális mosdás, a wudu’ vagy az ima szintén
segíthet legyőzni a bánatot és dühöt.
A türelemnek számos formája van:
- Szilárd elhatározás, hogy elkerüljük a bűnt. Ez az istenfélelem szintjére emeli az embert, és akkor Allah fog gondoskodni róla.
- Állhatatos és rendszeres istenszolgálat. Így kerülhetünk azok közé, akiket a Mindenható Allah szeret.
- Nehézségek elviselése, panaszkodás nélkül, ami erősíti a türelmet és az Allahra való hagyatkozást.
- Az elkeseredés legyőzése. Vagyis reálisan fel kell mérnünk és el kell fogadnunk, hogy mire van szükség egy adott cél eléréséhez. Például ahhoz, hogy kenyeret süssünk, meg kell művelni a földet, le kell aratni a termést, a gabonát el kell vinni a malomba, és meg kell sütni a kenyeret a kemencében. Ha a türelmetlenség, vagy nemtörődömség miatt nem követik pontosan és ebben a meghatározott sorrendben a folyamatot, akkor a kenyér nem fog elkészülni.
Imám Bukhari, Imám Muszlim és Ahmad ibn Hanbal feljegyezték, hogy Allah Küldötte
(s.a.w.) azt mondta: „A felső kéz jobb, mint az alsó.”[xiv]
Egy másik hadíszban, Mohammed Próféta (s.a.w.) elmagyarázza, hogy a felsőbb kéz
az, amely a szegénynek és szűkölködőnek ad, míg az alsó kéz az, amely elfogadja
az adományt. Tehát amellett, hogy hangsúlyozza az adományozás fontosságát, ez a
mondás az embereket munkára is ösztönzi, hogy tartsák el magukat, hogy saját megélhetésük
mellett még adakozni is tudjanak.
Egy fontos pont: Allah Küldötte (s.a.w.) nem használta azokat a kifejezéseket,
hogy az, aki ad és az, aki kap. Helyette a felső kéz és az alsó kéz kifejezéseket
használta. Vagyis magát a tettet minősíti, és nem az embert. Így előfordulhat, hogy
aki kap, az jobb ember annál, aki ad.
Voltak Mohammed Próféta (s.a.w.) társaira között olyanok, mint például Bara ibn
Malik, akik egyszerű és közönséges külsejük ellenére annyira kedvesek és szeretettek
a Mindenható Allah előtt, hogy ha kérnek Tőle valamit, Ő bizonnyal megadja nekik.
Az ilyen emberek nem kérnek semmit az emberektől, és igyekeznek teljes mértékben
függetlenek maradni tőlük. Allah Küldötte (s.a.w.) azt a tanácsot adta egy társának,
Thawbannak, hogy soha ne kérjen senkitől. Ezért Thawban még arra sem kért meg senkit,
hogy felvegyék az ostorát, ha teveháton ülve leejtette. Tehát, amikor az ilyen különösen
kiemelkedő, de látszólag „szegény” hívő kap valamit az emberektől, nem mondhatjuk
róluk, hogy alsóbbrendűek lennének azoknál, akik nekik adtak.
Az Iszlám nem helyesli a koldulást, sem egyéni, sem nemzeti szinten Soha nem
szabad elfelejteni, hogy a becsület és a méltóság Allah, a Küldött és a hívők tulajdonsága
is. Ezért a muszlimoknak nem szabad a hitetlenek befolyása és fennhatósága alá kerülniük,
és tőlük függeniük, mert ez aláássa méltóságukat.
Imám Muszlim jegyezte fel Allah Küldöttétől (s.a.w.): Van három ember, akikkel
Allah nem fog beszélni az Utolsó Napon, nem tekint rájuk és nem fogja megtisztítani
őket. Fájdalmas kínok várnak rájuk. Ők, azok, akik a ruhájukat kevélységből uszályként
húzzák maguk után a földön, azok, akik felhánytorgatják a szívességet azoknak, akiknek
a tették, és azok, akik hamis esküvel próbálják meg eladni áruikat.
A hadísz a thalathatun (három) szóval kezdődik, ami azt jelenti, hogy a három
közül bármelyik, anélkül, hogy külön megneveznénk, vagy érdemes lenne megnevezni.
Más szavakkal szólva, bárhol találkozhatunk ilyen emberekkel, és ők maguk és cselekedeteik
is annyira megvetendők, hogy a muszlimoknak távol kell tartaniuk magukat tőlük.
Allah nem nem szól majd hozzájuk a Túlvilágon. Ez egy nagyon komoly büntetés, mert
a beszéd, amint az 55. szúra is elmondja, az első és egyik legnagyobb kegyelem a
Mindenható Allahtól az emberek iránt. Az Ítélet Napján mindenkinek szüksége lesz
a beszédre, amikor majd magunkat próbáljuk igazolni. Ezeknek az embernek azonban
azt mondják majd: Hordjátok el magatokat oda (a Tűzbe)! És ne szóljatok Hozzám! (23:108)
Azon a napon mindenkit csak a saját bajával lesz elfoglalva, és nem lesz menedék
máshol, csak Allahnál. Mindenki reménykedni fog, hogy Allah odafigyel rá egy kicsit,
hogy irgalmasan fog rátekinteni, és megtisztítja őt minden bűnétől. De annak a három
fajta embernek nem lesz reménye a megtisztulásra és bűnbocsánatra, mivel a Mindenható
Allah nem fogja elismerni őket.
A hadísz előbb beszél a büntetésről, mint hogy a bűnöket leírná. Így hangsúlyozza
Allah Küldötte (s.a.w.) bűneik súlyosságát, és figyelmeztet, hogy tartózkodjunk
azoktól. Az első és ezek közül a legsúlyosabb bűn, „ruhájukat uszályként húzzák
maguk után a földön”, amely az arab kifejezésben a fennhéjázást jelöli.
A fennhéjázás azt jelenti, hogy valaki versengeni akar Allahhal a föld uralmáért.
Az emberi lényt, bár gyenge és tehetetlen teremtés – oly sebezhető, hogy egy batérium
is elpusztíthatja, és oly erőtlen, hogy képtelen életet adni még egy fűszálnak is
- mégis elbűvölik saját képességei, készségei vagy rangja, vagyona, látszólagos
teljesítménye, és így tovább, amit érdemesnek tart a büszkeségre. Ez önteltséghez
és gőghöz vezet. Bár mindössze egy csepp folyadékból teremtetett, és nem tudja megválasztani
születésének idejét és helyét, családját, bőrszínét, ez az önteltség növekszik,
annak ellenére is, hogy még testének működése vagy elemi szükségletei felett sincs
hatalma.
Például képtelen úrrá lenni az éhség, szomjúság és az alvás követelőző parancsán.
Túlélésének egyedüli oka, hogy Allah különféle tehetségeket és képességeket ajándékozott
neki. De az ember elfeledkezik erről, és eredményeit önmagának tulajdonítja, és
versengeni merészel Allahhal a teremtés tulajdonáért. Arroganciája végül vakká teszi
őt arra a számtalan jelre, amely Allah Létezésére, Egyedülvalóságára és Korlátlan
Uralmára utal. A Kegyes Korán szavaival:
„El fogom fordítani jeleimtől azokat, akik jogtalanul fennhéjáznak a földön,
és ha az összes jelet látnák, már akkor sem hinnének benne. Ha meglátják az igazságra
vezető utat, akkor sem választják azt útjuknak. Ám ha meglátják a tévelygés útját,
akkor azt útnak választják. Ez azért van így, mert hazugságnak tartják a jeleinket,
és nem törődnek velük.” (Korán, 7:146)
A második súlyos bűn felhánytorgatni valakinek a neki tett szívességet. Ez a
fennhéjázás közeli rokona, mivel azok, akik saját vagyonuknak és képességeiknek
tartják azokat a dolgokat, amelyeket Allah ajándékozott nekik, hajlamosak elkövetni
ezt a bűnt. Azok, akik mindent Allah kegyének és ajándékának tekintenek, megértik,
hogy csak akkor tehetnek szívességet másoknak, ha Ő megengedi azt. Ennek eredményeként,
az, aki szívességet tesz, lekötelezve érzi magát annak, akinek szívességet tett,
mert az ilyen cselekedeteknek köszönhetően nyerheti el a Mindenható Allah jutalmát.
Ez a hadísz érdek nélküli nagylelkűségre és önzetlenségre bátorítja az embert, amelyről
Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „A nagylelkű közel van Allahhoz, a Paradicsomhoz
és az emberekhez és távol a Pokoltól. A fösvény viszont távol van az Allahtól, a
Paradicsomtól és az emberektől, de közel van a Pokolhoz.”[xv]
Az utolsó súlyos bűn a kereskedelemben elkövetett csalás. Az Iszlám törvényei
szerint a kereskedő köteles megbizonyosodni arról, hogy nincs hiba áruiban, amelyeket
elad. Nem szabad szükségtelenül és állandóan Allahra esküdöznie, különösen a pénzügyekben
és adásvétel során nem. Ha az eladó hazugsággal vagy hamis esküvel próbálja meg
eladni áruját, vagy növelni a keresletet az Allahra való eskü által, az szintén
nagy bűn, amely komoly büntetést érdemel. Ez a bűn szintén szorosan kapcsolódik
az előző kettőhöz, mert általában a fukarságból származik, és abból, hogy valaki
nem ismeri el Allah hatalmát. Ez a három bűn, azon kívül, hogy kölcsönösen kapcsolódnak
a hitetlenséghez és az Allahban való bizalom hiányához, a társadalmi életet is megmérgezi,
és gyenge jellemre utal. Ezért ilyen súlyos a büntetésük is.
Imám Bukhari jegyezte fel szahih hadíszgyűjteményében, hogy Allah Küldötte (s.a.w.)
azt mondta: „Aki kezeskedik nekem arról, ami az ajkai között van, és ami a lábai
között van, annak én a Paradicsomról kezeskedem”[xvi].
Mivel a beszéd Allah egyik legnagyobb adománya, jóra és hasznos cselekedetre kellene
használnunk a nyelvünket, mint például a Korán olvasása, imádkozás, igazmondás,
a jó tanácsolása és a rossz tiltása. Szerénynek és jó modorúnak kell lennünk beszédünkben,
és nem szabad hazugsághoz, istenkáromláshoz, rágalmazáshoz, becsmérléshez folyamodnunk.
Az embernek nagyon óvatosan kell megválogatnia a szavait, amint Ali (r.a.) mondta:
„A szavad tőled függ, amíg ki nem ejted, de ha egyszer kiejted, te függesz tőle.”
A testi vágy féken tartása nagyon fontos az emberi tökéletesség eléréséhez és
a Paradicsom kiérdemléséhez. Allah az embernek sok képességet és késztetést adományozott,
hogy lehetővé tegye spirituális fejlődésünket azáltal, hogy féken tartjuk és a jótettek
és erények irányába tereljük azokat, és így magasabb spirituális rangra emelkedünk.
Azzal, hogy a testi vágy ellen küzdünk, és igyekszünk azt törvényes úton kielégíteni,
elérhetjük a teremtmények legmagasabb rangját – magasabb rendűek lehetünk még az
angyaloknál is. Mivel az angyaloknak nincs testi vágyuk, nem küzdenek a kísértés
ellen, és nem fejlődnek spirituálisan. Azonban kettős természete miatt az ember
a legalacsonyabb szintre is süllyedhet (még a Sátánnál is alantasabb lehet), de
elérheti a legmagasabb (még az angyalokat is felülmúló) rangot is.
Mivel az Iszlám tiltja vagy elvágja a tiltott cselekedetekhez vezető utakat,
az embernek tartóztatnia kellene magát az olyan cselekedetektől, mint például a
személyes vonzerő és bájak mutogatása, vagy a másik nem bámulása, és az ellenkező
neművel egyedül lenni olyan helyen, amely meg nem engedett kapcsolatokra bátorít.
Mint a nyelv féken tartása, ez szintén nagy akaraterőt, önfegyelmet és állandó küzdelmet
követel. De még ha első látásra nehéznek is tűnhet, nagy spirituális örömöt ad,
mert a törekvés és erőfeszítés öröme magában a törekvésben és erőfeszítésben rejlik.
Akik ebben sikeresek, kiérdemlik a Paradicsomot.
Imám Muszlim jegyezte fel, amint Allah Küldötte a megbocsátásról beszélt. Egyszer
azt kérdezte:
„Figyeljetek! Vezesselek-e titeket valamire, ami által Allah eltörli a bűneiteket,
és magasabb rangra emel titeket?” Amikor a társai megkérték, hogy tegye meg, azt
mondta nekik: „A lehető legtökéletesebben végezni a wudut (rituális mosdást), még
nehéz körülmények között is, minden egyes imára a mecsetbe menni, és az ima után
várni a következő imát. Ez a ribat, ez (felkészülés, elkötelezettség).
A hadísz azzal kezdődik: Figyeljetek!, amellyel Allah Küldötte (s.a.w.) mondanivalójának
fontosságára hívja fel a figyelmet. Ebben az esetben, ez a napi öt ima.
A kötelezően előírt ima az Iszlám oszlopa. Nélküle az Iszlámot nem lehet megtartani.
Ha a hívők helyesen imádkoznak, az megvédi őket a rossz gondolatoktól és tettektől.
Olyan, mint egy áldott lépcső, amelyen a Mindenható Allah jelenlétébe emelkedhetünk.
De mielőtt felmehetnénk rajta, wudut (rituális mosdás) kell végezni, a lehető legtökéletesebben.
A wudu felé megtett első lépéstől fogva a hívő jutalmat kezd kapni. Mialatt ezt
végzi, megszabadul a mindennapi élet feszültségétől, és megtisztul bűneitől. Ha
nehéz körülmények között végzik, például komoly hidegben, az nagyobb örömöt okoz.
Az azan (imárahívás), nem más, mint meghívó a hívőknek, hogy Allah jelenlétébe
lépjenek, és hívás a sikerre mindkét világban. A wudu olyan felkészülés, amelyet
a hívőnek el kell végeznie, hogy beléphessen ebbe a Jelenlétbe. Az kötelező ima
előtt végzett önkéntes imával a hívő beteljesíti előkészületeit és engedélyt kap
Allah helytartójától, Mohamed Prófétától (s.a.w.). Amikor a müezzin (az imára hívó)
elmondja az iqamát (az imára állítást), a hívő tökéletes tisztelettel és alázattal
lép be Ura Jelenlétébe és beszélget a világegyetem Egyedülvaló Birtokosával, és
kéri tőle szükségleteinek és vágyainak beteljesítését.
A hívők naponta ötször imádkoznak, így törlik el bűneiket, és a bűn elkövetésére
való képességük „a jóság és erények áldott fájának magjaivá” alakul át. Van azonban
egy feltétel: az imát a legmélyebb őszinteséggel kell végezni, azzal az kizárólagos,
tiszta szándékkal, hogy elnyerjük Allah megelégedését és tudatában annak, hogy a
hívő a világmindenség Teremtőjének és Birtokosának Jelenlétében van, aki a Mindenható,
a minden Tudó, mindent Látó, mindent Halló, és a mindent Átfogó.
Allah Küldötte (s.a.w.) a kötelező imát a ribat névvel illeti, amit úgy lehetne
lefordítani: valami iránti elkötelezettség, vagy az országhatárokon való őrködés.
Megjelenik a Koránban is: „Ti hívők! Legyetek állhatatosak a türelemben, és versengjetek
egymással a kitartásban! És legyetek éberek, és őrizzétek a földeteket ott, ahol
megtámadhatnak. És féljétek Allahot, hogy sikeresek lehessetek.” (Korán, 3:200.)
és: „És készítsetek föl ellenük mindazt, amire képesek vagytok az erőtökről,
és a harci méneket.” (Korán, 8:60.)
Az első ájában, a ribat éberség és készenlét jelentésben szerepel; a másodikban
a valaminek felajánlás értelemben. Az imát ezzel a kifejezéssel megnevezve Allah
Küldötte (s.a.w.) hangsúlyozza az Allah útján való küzdelem értékét és fontosságát,
és a kötelező ima elsődlegességét az Iszlámban és a hívő életében. Egy másik hadíszban
az elsőt „a kis dzsihadnak” nevezi, míg az utóbbit „a nagy dzsihadnak”. Ahhoz, hogy
az elsőben sikeres legyen, a hívőnek nagyon figyelmesnek kell lennie az utóbbi teljesítésekor.
A kötelező imát ribatként jellemezve Allah Küldötte (s.a.w.) azt is hangsúlyozza,
hogy a muszlimoknak az istenszolgálatot kell első helyre tenniük életükben, és napjaikat
a napi öt ima köré kell szervezniük. Biztosítaniuk kell, hogy akkor tudjanak imádkozni,
amikor kell, amikor eljött az ideje, és teljes figyelemmel tegyék azt. Minden ima
után a következő imát kell várniuk. Azok, akik így imádkoznak, megtisztulnak bűneiktől,
és védelmet nyernek az újabb bűnök elkövetésével szemben. Így megtapasztalhatják
azt az élményt, ami ahhoz hasonlatos, amikor Mohammed Próféta (s.a.w.) egy éjszaka
felment a hetedik égbe, a Mindenható Allah színe elé. Ahogy egy másik hadíszban
olvashatjuk: „a hívő Felmenetele (Allah színe elé) az ima”.
Imám Bukhari feljegyezte, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „A Mindenható
Allah azt mondja: „Olyan dolgokat készítettem elő hívő szolgáimnak, amilyeneket
emberi szem még nem látott, emberi fül még nem hallott, és emberi elme el sem képzelhet.”[xvii]
A Paradicsom a meglepetések helye. A Korán úgy beszél nekünk a Paradicsom adományairól,
hogy számunkra ismert fogalmakat használ, hogy legyen elképzelésünk róluk. De ahogy
Ibn Abbasz rámutatott: „És hasonló dolgokat fognak kapni” (Korán, 2:25).
Ez azt jelenti, hogy a Paradicsom ajándékai a Paradicsomra jellemzőek természetükben
és ízükben, bár megjelenésükben olyanok, mint evilági hasonmásaik. A hívőket a Paradicsomban
örökké megújuló ajándékokkal jutalmazzák, és mindezeken felül láthatják Allahot
közvetlenül, mindenféle minőségi vagy mennyiségi dimenziótól mentesen. Ennek a látványnak
egy pillanata felülmúlja örömben és áldásban a Paradicsomi életben eltöltött évezredeket
is. De a Paradicsom legnagyobb adománya, hogy Allah örökre elégedett lesz a hívőkkel.
Ahhoz, hogy kiérdemeljük a Paradicsomot, becsületesnek kell lennünk, tisztességesnek
kell lennünk minden tettünkben és mindent a tőlünk telhető legtökéletesebben kell
csinálniuk. Egy igaz hívő sohasem hazudik, sohasem csap be senkit, és teljesen megbízható.
Allah biztos abban, hogy vallási kötelezettségeit a lehető leggondosabban végzi,
és távol tartja magát a tiltott dolgoktól. Minden más teremtmény – beleértve az
állatokat és a növényeket is – biztos abban, hogy az igaz hívő soha nem árt nekik.
Az ilyen ember mindent annak teljes tudatában tesz, hogy a Mindenható Allah látja
őt. Mivel elnyerte Ura megelégedését, azok közé tartozik, akiket Allah „igaz szolgáim”-nak
nevez. Azaz, Allah szereti őket, és ezért: „Ő a szemük, amellyel látnak, a fülük,
amellyel hallanak, a kezük, amellyel fognak és a lábuk, amelyen járnak.”
Allah megsokszorozza az Ő szolgáinak jó cselekedeteit, és bizonyos körülmények
között minden egyes jó cselekedetért jutalmak millióit adja. Ezért találkoznak a
hívők a Paradicsomban olyan kegyekkel, amelyeket evilági életükben el sem tudtak
képzelni.
Egy Imám Bukhari és Imám Muszlim által feljegyzett hadíszban Allah Küldötte (s.a.w.)
azt mondja: „A Paradicsom csupa nemkívánatos dologgal van körülvéve, a Pokol pedig
csupa örömmel.”[xviii] Lényegében mind
a Paradicsom, mind pedig a Pokol áldás az ember számára. A Pokoltól való félelem
miatt betartjuk Allah parancsolatait, így bejuthatunk a Paradicsomba. A Paradicsom
kiérdemlése azonban nagy önfegyelmet és szigorú szellemi és lelki nevelést követel.
A Korán azt mondja, hogy az emberek számára kísértést jelent a másik nem, gyermekeik,
a halomba hordott arany és ezüst, a megbélyegzett telivér paripák, a nyájak és a
földek (Korán, 3:14). Az emberek természetüktől fogva kötődnek az evilági élethez
és annak örömeihez. A Pokol valójában a kínzás színhelye, de az ehhez vezető utat
csábító örömök és vonzó élvezetek köntösébe burkolták. Ha rabul ejtenek minket ezek
az örömök, és azért élünk, hogy ezeket az örömöket minden lehetséges módon megszerezzük,
akkor a Pokol felé csábulunk. Könnyen elérhetjük ezt az úticélt, mivel az oda vezető
út mindenféle evilági csábításon keresztül vezet.
Ahhoz, hogy elérjük a Paradicsomot, először igyekeznünk kell figyelmen kívül
hagyni az evilági kísértéseket. A Pokol a Paradicsomhoz vezető út egy részét képezi,
mert a Pokolig kell utaznunk, anélkül, hogy engednénk, hogy bármely vonzereje elcsábítson.
Ez önfegyelmet és állandó küzdelmet követel a világ kísértései, és a testi vágyak
ellen. Amikor csak a világ fényűzése hívogat, mint például a hírnév, a gazdagság,
a társadalmi státusz, az isteni parancsok által kijelölt korlátok között kell tartanunk
magunkat. Nem szabad felhagynunk az imádkozással, böjtöléssel, adakozással, és ha
tehetjük, zarándoklatot kell tennünk a Kábához.
Ezen kívül arra kell törekednünk, hogy életünket csak a tisztesség, becsületesség,
őszinteség, a szegény, a szűkölködő, és az árva iránti kedvesség, a jó tanácsolása
és a rossz tiltása töltse ki. Meg kell tartóztatnunk magunkat a csalástól, kamattól,
szerencsejátéktól, ivástól, rágalmazástól, képmutatástól és az igazságtalanság minden
formájától. Tudnunk kell, hogy ebben az életben próbatételek várnak ránk, mert Allah
azt mondja: „bizonnyal próbára teszünk benneteket valamennyi félelemmel és éhséggel
és javaitok, személyetek és gyümölcseitek fogyatkozásával” (Korán, 2:155). Ha
el akarjuk érni a Paradicsomot, fel kell övezni magunkat a szenvedések elviselésében
mutatott állhatatossággal és türelemmel, a kötelességeink teljesítésével, a bűnöktől
való tartózkodással, és hálásnak kell lennünk a Mindenható Allah ajándékaiért és
áldásaiért. Alsóbb énünk azonban gyűlöli az ilyen cselekedeteket.
Imám Tirmidhi jegyezte fel, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta:
Azt tanácsolom nektek, hogy féljetek Allahot, és engedelmeskedjetek a vezetőtöknek,
még ha egy fekete rabszolga lenne is. Bizony, az, aki közületek elég soká él, sok
ellentétet fog látni, ezért ragaszkodjatok az én szunnámhoz és a helyes úton járó
kalifák szunnájához. Minden erőtökkel ragaszkodjatok hozzá. Óvakodjatok a vallásban
az újonnan kitalált dolgoktól, mert minden kitaláláció újítás. Minden újítás tévelygéshez
vezet, és minden tévelygés a Pokolba vezet.
Az arab szót, melyet istenfélelmeként szoktunk fordítani, a taqwa. A wiqaya szóból
(védelem) származik, és azt jelenti: Allah védelmében, biztonságában lenni. Ennek
két oldala van. Az első az, hogy a hívők félik Allahot, engedelmeskednek az Ő parancsainak,
és tartózkodnak tiltásaitól. A másik oldal az, hogy a természet és az élet tanulmányozásával
és az azokat irányító isteni törvények felfedezésével az emberek tudományos ismeretekre
tesznek szert, s ezek birtokában irányítják életüket. Ezen törvények felfedezése,
ismerete nélkül a tudományokat nem lehet megalapozni.
Ahhoz, hogy Allah védelmébe kerüljünk, az igaz vallást és a tudományokat ötvözni
kell, mert azok egyetlen igazság két oldalát mutatják. A muszlim bölcsek és tudósok
szerint, a világegyetem a „Megteremtett Korán”, ahol a törvények Allah akaratából,
rendeléséből és hatalmából fakadnak. A Korán, az Allah Szavából eredő isteni törvények
gyűjteménye, és „a megfogalmazott világegyetem” vagy „a szavakba öntött világegyetem”.
A második pont az, hogy a hívőknek tartózkodniuk kell a kormányuk iránti engedetlenségtől,
ha annak nincs jogos oka. Vezető nélkül egy közösség olyan, mint egy elszakadt imalánc
szemei, amelyek mindenfelé szétgurultak. Az ilyen társadalmi és politikai konfliktusok
általában anarchiával és pusztulással végződik. A hadísz rámutat egy igazságra,
amelyet még a modern demokráciák sem képesek a gyakorlatba átültetni: az Iszlám
nem engedi meg a faji megkülönböztetést. Világosan állítja, hogy egy felszabadított
fekete rabszolga vezetheti a muszlimok közösséget. Ez nem csak elvi állítás, hanem
bizonyítja számos nagy, fekete bőrű kormányzó és tudós, akiket tiszteltek, és akiknek
engedelmeskedtek.
Allah Küldötte (s.a.w.) felhívja a figyelmet a szunnájára is. Mivel ő a legjobb
példa az élet minden területén, a hívőknek az ő példáját kell követniük az Utolsó
Napig. Ez a hűség biztosítja, hogy az Iszlám megtartja eredeti tisztaságát. Bármilyen
eltérés, a társadalom és a vallási tanok beszennyeződését eredményezi, és azt, hogy
az Iszlámba új, nem Allahtól származó dolgok jelennek meg – pedig Allah kijelenti
a Kegyes Koránban: „A mai napon tökéletesítettem számotokra a vallást” (Korán,
5:43). Az első négy kalifa útjának pontos követése szintén biztosítja a muszlimok
egységét és az Iszlám fennmaradását.
Ez a hadísz tartalmazza azt a jóslatot is, hogy Mohammed Próféta (s.a.w.) első
négy utódja „helyes úton járó” lesz; s hogy a nekik való engedetlenség belső ellentéteket
okoz. Az Iszlám történelme igazolja ennek az állításnak az igazságát. Csak nézzük
meg az Oszmán (r.a.) és Ali (r.a.) kalifátusa alatt kitört felkeléseket.
Imám Bukhari és Imám Muszlim feljegyezték, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta:
„A hívő nem haraptatja meg magát kétszer ugyanabból a lyukból.”[xix]
A hívő éles elméjű, éles szemű és intelligens, logikus gondolkodása és rálátása
is megkülönbözteti a többie embertől. A muszlim közösség ugyanezzel az éleslátással
rendelkezik – és kell is, hogy rendelkezzen – és mindig tudatában van a lehetséges
veszélyeknek és problémáknak. Egyszer be lehet csapni őket, de az éleselméjűségnek
és a hitből származó bizonyosságuk nem engedi, hogy másodszor is becsapják őket.
Ez a hadísz komoly figyelmeztetés a mai muszlimoknak, akiket a nyugati hitetlenek
és a keleti képmutatók (kommunisták) évszázadokon keresztül becsaptak. A muszlimoknak
át kell venniük az irányítást saját ügyeik felett, és felül kell vizsgálniuk hitük
minőségét.
Egy hadísz, amelyet Imám Bukhari és Imám Muszlim jegyzett fel, a nevelőket módszereik
újraértékelésére szólítja fel: „Az emberi lények olyanok, mint az arany- és ezüstbányák.
Akik a legjobbak a hitetlenség idején, azok lesznek a legjobbak az Iszlámban is.”[xx]
A hadísz nagy jelentősséggel bír, különösen a nevelés tekintetében, amely a nevelők
részéről éleselméjűséget és éleslátást követel. Allah Küldötte azt mondta: „Ez
az én utam. Allahhoz hívok biztos tudás alapján, én, és aki engem követ” (Korán,
12:108).
A rálátás azt jelenti, hogy ismerjük minden egyes ember jellemét, képességeit
és hibáit. Az emberek nem egyformák jellemben, képességekben, ambícióban és ízlésükben.
Például vannak közöttük olyanok, akik úgymond szenet, vagy rezet, vagy ezüstöt,
vagy aranyat, vagy gyémántot tartalmaznak. Az első lépés a sikeres oktatásban az
egyéni képességek felismerése, és aztán kitalálni, hogyan lehetne azokat fejleszteni.
Mint ahogy az ember nem nyerhet aranyat a szénbányából, ugyanúgy nem lehet egy réz
embert arannyá fejleszteni – de az nagyon is lehetséges, hogy a lehető legjobb minőségű
réz legyen. És fordítva, ha az arany kivonására szolgáló módszert alkalmazza az
ember a réz kivonására, az hiábavaló erőfeszítés.
Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a kiemelkedő képességekkel rendelkező ember
mindig kitűnik. Például, az Iszlám olyan vezető ellenségei, mint Omár (r.a.) volt,
végül felvették az Iszlám vallást, és a muszlim közösség vezető személyiségei lettek.
Ez mutatja, hogy a bennük rejlő erények kifinomodnak és teljesen kifejlődnek az
Iszlám olvasztótégelyében.
Egy másik hadísz Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Bizony, Allah haladékot
ad a gonosztevőnek, az elnyomónak. De ha egyszer megragadja, végleg elpusztítja
őt.”[xxi] Aztán ezt a verset olvasta:
„Ilyen a te Urad büntetése, amikor megragadja a városokat, ha vétkesek. És az
ő büntetése fájdalmas és gyötrelmes” (Korán, 11:102.).
Allah ad egy kis haladékot a gonosztevőknek, hogy megbánják és jóvátegyék viselkedésüket.
Ha nem használják ki ezt a lehetőséget, akkor Allah súlyosan megbünteti őket.
A gonosztevők néha Allah kardjai, amelyekkel Allah a bűnösöket bünteti. A muszlimok
gyakran a gonosz erők célpontjává válnak, ha eltérnek az igazságtól és nem teljesítik
az isteni parancsokat. Ez történik, amikor Allah meg akarja büntetni őket az Ítélet
Napja előtt.
Például, amikor a muszlimok sok egymással küzdő csoportra szakadtak, kilenc századdal
ezelőtt, meg kellett tapasztalniuk a mongolok betörését és pusztítását. Hasonlóképpen,
megízlelték a teljes vereség és leigázás keserűségét az első világháború előtt és
után. Ez azért volt, mert már nem gyakorolták az Iszlámot életükben, és mert szellemileg,
lelkileg és fizikailag is behódoltak a nyugatról jövő nem Iszlám irányzatoknak.
Azonban minden szerencsétlenség, amely a muszlimokat sújtja, a bűn eredménye,
és egyben alkalom is a megtisztulásra, a Mindenható Allah bocsánatának elnyerésére,
és egy új még fényesebb újjáéledés kezdetére. Tehát a közeljövőben, ha Allah is
úgy akarja, tanúi lehetünk a gonosz erők összeomlásának, valamint az Iszlám és a
muszlim világ nagyszerű újjáéledésének.
Egy hiteles beszámoló szerint, Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta:
„Hétféle embernek fog Allah menedéket adni az Ő Trónja árnyékában azon a napon,
amikor nem lesz majd más árnyék, csak az Ő Trónjának árnyéka. Ezek: az igazságos
uralkodó, az ifjú, aki Allah imádatával nőtt fel, az az ember, akinek szíve ragaszkodik
a Mecsethez, az a két ember, akik egymást szeretik, s Allah nevében találkoznak
és Allah nevében válnak el, az a férfi, akit egy gyönyörű nő elcsábít, de ő nemet
mond neki, mert féli Allahot, az az ember, aki adakozik, de olyannyira titokban,
hogy még a bal keze sem tudja, mit adott a jobb, és az az ember, aki egymagában
emlékezik meg Allahról, s közben hullanak a könnyei.”.[xxii]
Az emberek a saját izzadságukban fognak fürdeni az Ítélet Napjának hőségében.
Azoknak, akik árnyékot szeretnének azon a napon, erőfeszítéseket kell tenniük érte,
ahogy ez a hadísz is mondja.
Az igazság a társadalmi élet alapja, és az igazságos uralkodó ritka jelenség.
Valóban jóravaló és áldott az a fiatalember, aki visszatartja testi vágyait és Allah
imádatának szenteli magát. Az, aki életét a napi imákhoz alkalmazkodva szervezi,
dicséretesen erényes, és elnyeri a Mindenható Allah megelégedését. Egy másik fontos
tulajdonság, különösen az énközpontú és önző világban, az Allah megelégedéséért
való szeretet és az, hogy ezt a világot a testvériség bölcsőjének tekintjük. A tisztaság
önfegyelmet igényel és olyan értékes, hogy annak gyakorlóját a legmagasabb rangra
emeli. A pusztán Allah megelégedéséért való és magamutogatás nélküli adakozás olyan
jótett, amelyet az Iszlám majdnem annyira értékel, mint a hitet és a kötelező imát.
A mély elgondolkodás és az ember tetteinek állandó felülvizsgálata, ha a vallási
tudatossághoz való egészséges hozzáállással társul, megelőzik, hogy az ember bűnöket
kövessen, el és érdemessé teszi őt a Paradicsomra.
A Mindenható Allah jóságos, és kegyekkel juttat mindenkinek. Bármije is van az
embernek, az Allahtól van. Azonban adományozott néhány különleges kegyet minden
prófétának és közösségnek a kor előírásai szerint. Például Ádámot (a.s.) a dolgok
neveinek ismeretével ajándékozta meg (a tudás minden ágának kulcsaival). Noénak
(a.s.) állhatatosságot és kitartást adományozott; Ábrahámot (a.s.) az Ő bizalmas
barátságával ajándékozta meg, és azzal, hogy ő lehetett számos próféta atyja; Mózesnek
(a.s.) vezetői képességet adott és magas rangra emelte azzal, hogy Allah közvetlenül
szólt hozzá; Jézust (a.s.) pedig türelemmel, megértéssel és irgalmassággal emelte
ki. Minden próféta részesült valamilyen mértékben ezekben az említett dicséretreméltó
tulajdonságokban, de saját küldetése érdekében mindegyikük felülmúlta a többieket
ebben vagy abban a tulajdonságban.
Ami Mohamed Prófétát (s.a.w.) illeti, ő rendelkezik a fent említett tulajdonságok
mindegyikével, kivéve azt, hogy nem volt próféták atyja. Ráadásul küldetésének egyetemessége
miatt, kitűnik öt különböző módon is. Imám Bukhari elbeszélése szerint azt mondta:
„Öt dolog adatott nekem, amely nem adatott meg senkinek sem énelőttem. Allah megsegít
engem azzal, hogy ellenségeim szívébe egy hónapi járás távolságban félelmet ültet;
a földet imahellyé és a tisztálkodás eszközévé tette az én népemnek, tehát ha a
kötelező ima ideje eljön, minden hívő imádkozhatja azt, bárhol legyen is; a hadizsákmány
megengedetté tétetett számomra, bár az nem volt törvényes előttem senkinek sem;
megadatott nekem a közbenjárás joga (a Mindenható Allah előtt, a hívőkért); és míg
minden próféta (énelőttem) kizárólag saját népéhez küldetett, én az egész emberiséghez
és a dzsinnekhez is küldettem.
Ebből a hadíszból a következőket vezethetjük le:
- A prófétaság a Mindenható
Allah kegyelme, amelyet annak ad, akinek akar.
- A hadíszban említett
öt dolog kizárólag a muszlimok közösségére jellemző.
- Hogy az ellenség már
nagy távolságban féljen a muszlimoktól, fenn kell tartaniuk a tökéletes őszinteséget
és az Allah iránti elkötelezettséget, amint azt a Boldogság Korában tették, amikor
a muszlimokat a Próféta (s.a.w.) és igaz úton járó kalifái irányították.
- Az Iszlám nem ismer el
semmilyen közvetítőt Allah és szolgája között, ezért az Iszlámban nincs templom,
illetve szervezett, hivatásos papság. Bár az Allahhoz közel álló embereknek megadathatik
az a jog, hogy bizonyos muszlimokért közbenjárhassanak Allahnál az Ítélet Napján,
Allah Küldötte (s.a.w.) élvezheti a mindenre kiterjedő közbenjárás jogát, a közösség
minden hívő tagja számára.
- A hadizsákmány, egyfajta
próbatételként, tilos volt a korábbi közösségek számára, de a muszlimok számára
törvényes, mert nekik küzdeniük kell Allah útján az Utolsó Napig és eljuttatni Allah
üzenetét a világ legtávolabbi részeire is.
- Míg a megelőző próféták
küldetése bizonyos emberekre és korra korlátozódik, Allah Küldöttét (s.a.w.) a Világok
Kegyelmeként küldetett el minden értelmes teremtményhez.
[i] Bukhari, „Manaqib al-Ansar,” 1:2; Muslim, „Zakat,” 132-41.
[ii] Hindi, Kanz al-’Ummal, 11:412.
[iii] Tirimidhi, „Qiyama,” 59.
[iv] Tirimidhi, „Zuhd,” 25.
[v] Bukhari, „Adab,” 69; Muslim,, „Birr,” 105; Abu Dawud, „Adab,” 80.
[vi] Bukhari, „Adab,” 96; Muslim,, „Birr,” 165.
[vii] Bukhari, „Hudud,” 4:5.
[viii] Tirimidhi, „Birr,” 55; Ibn Hanbal,
5:153.
[ix] Hindi, Kanz al-’Ummal, 6:89.
[x] Bukhari, „Bad’u al-Wahy,” 1; Muslim,
„Imara,” 155; Abu Dawud, „Talaq,” 11.
[xi] Dahabi, Majma’al-Zawa’id, 1:61,109.
[xii] Bukhari, „Iman,” 4.
[xiii] Bukhari, „Iman,” 37; Muslim,,
„Iman,” 1.
[xiv] Bukhari, „Jana’iz,” 43; Muslim,,
„Jana’iz,” 14,15.
[xv] Muslim,, „Iman,” 171-4; Suyuti,
Al-Fath al-Kabir, 2:57.
[xvi] Tirimidhi, „Birr,” 40.
[xvii] Muslim, „Tahara,” 41; Tirimidhi, „Tahara,” 39.
[xviii] Bukhari, „Tawhid,” 35.
[xix] Tirimidhi, „Ilm,” 16; a különböző verziókat lásd Ibn Maja, „Muqad-dima,” 6.
[xx] Bukhari, „Adab,” 83; Muslim, „Zuhd,” 63.
[xxi] Bukhari, „Manaqib,” 1; Muslim,, „Birr,” 160; Ibn Hanbal, 2:539.
[xxii] Ez a hadísz természetesen a nőkre is vonatkozik, akik ellenállnak a férfiak csábításának. |
